
Bio
Carl 1985-ben született Budapesten. 2002 óta foglalkozik dj-skedéssel és party szervezéssel. Kezdetekben kisebb házi, illetve iskolai bulikat szervezett, majd pubok-ban szórakoztatta a nagyérdemű közönséget. Kezdetekben Electro House-t játszott, aminek nagy sikere volt, többek között a nem hivatalos Lupa beach bulikon, illetve Silver Music Pub-ban és a Club V 41-ben. Hamar rá kellet jönnie, hogy a Techno az Ő világa. Először Alland Byallo ragadta meg, aztán Richie Hawtin vált a példaképévé! Nagy kedvencei még Daniel Taylor, Alland Byallo, Popof, Sven Väth, Hearthrob és TheSanFranciscoBeat,Minus Team. Produceri pályáját tekintve szeretne mélyebben elmerülni ebben a témában, mint DJ, mint VJ. A VJ-zéssel 2008-ben ismerkedett meg a nagyobb fesztiválokon látva, az ütemre mozgó videókat és effekteket. Nagy lelkesedéssel vágott Ő is bele, látván, ez mennyire motiválja az embereket! Corben néven halhatunk róla. 2009 elején letette a Dj vizsgát "bár addigra törölték, mint szakmai tevékenység", és egyre másra küldte a mixeit internetes rádiókba, ahol sugározták a zenei repertoárját. Még ebben az évben a Classic Beats Team tagja lett. Azóta is együtt dolgoznak nagy sikerekkel, mint például a barlangrendszerben rendezett Katlan buli, Viper Room. Techno City rendezvények, Super Sonic, ahol rendszeresen játszanak. A Techno City rendezvénysorozat során igen nagy és elismert Hazai és Nemzetközi Dj-kel dolgozhatott együtt. Mint például: Jankec, Mira, Leslie Smiths, Szeka, Coyote, Kühl, Grega, Scarface, Inigo Kennedy, Marco Bailey.., hogy csak néhány nagy nevet említsünk. 2010-től, mint VJ és Dj rendszeres fellépője a TECHNO CITY rendezvénynek. http://www.facebook.com/pages/Dj-Carl-Wayne/127631610620532
Budapest Hungary
Member since: 04 Mar 2011
Followed By 11
Statistics
This Week | Total | |
---|---|---|
8 | 2081 | |
0 | 46 | |
0 | 0 | |
0 | 3 |